/2. fejezet/ 7. Rész: Régen látott családtag

Másnap 4:15-kor riadtam fel. Lehet,hogy a rossz 

Sajnos már napok óta ez megy : nem tudok éjjel aludni. Ma is egy csomószor felriadtam.

A gondolatmenetemet egy kintről jövő zaj zavarta meg. Kikászálódtam az ágyból és az ajtó felé indultam.

Mikor odaértem meglepődve láttam ahogy Alice lábujjhegyen a lehető leghalkabban a lépcső felé oson. 

- Hát te mit csinálsz ilyen korán ? kérdeztem halkan. Szegény nagyon megijedt. 

- Jaj Rose a frászt hoztad rám! mondta a kezével a mellkasán.  Nem válaszoltam,ő se szólt semmit.

- Hova mész ? kérdeztem később.
- Le a konyhába. mondta.

- Megyek veled! jelentettem ki. Alice nem mondott semmit csak megvonta a vállát. Elindultunk lefelé a lépcsőn. Mikor már a legalsó fokoknál voltunk,be lehetett látni a konyhát. 
Megtorpantunk. 
- Sziasztok lányok,hát ti ? kérdezte  nagyi. 

- Nem tudtam aludni . mondtam.

- Én se ! mondta utánam Alice is. 

- Hát akkor gyertek reggelizni. mondta nagyi.

- Mit eszel Rose ? kérdezte.

- Még nem tudom,attól függ mi van itthon ! mosolyogtam.

- Hát van müzli vagy csináltam magamnak pirítós és maradt még két db. válaszolta  nagyi. 

- Én müzlit kérek kakaóval! mondtam.

- Hát azt gondoltam Rose ! nevetett nagyi. Valószínüleg azért,mert én mindig azt kérek. 

- Akkor én pirítóst eszem! mondta Alice.

Leültünk az asztalhoz,elfogyasztottuk a reggelit és el is mosogattunk magunk után. 

- Figyeljetek lányok nem mentek vissza aludni ? kérdezte nagyi.

- Nem szeretnénk! mondtuk. 

- Akkor menjetek ki,de csak 6-kor van az etetés. mondta.

Kimentünk és a kis istálló felé indultunk.

- Hívjuk a kutyákat ? kérdeztem. Alice bólintott.

Pár perc múlva megjelent Boni és Susi. 

Nagyon sokat játszottunk velük. Tanítottuk őket,mert a Border Collie az egyik legokosabb kutya fajta. Csak hát hely kell nekik...

- Hány óra van ? kérdezte egyszer csak Alice.

- Egy pillanat ! mondtam és előkerestem a mobilom.
- 6:39 ?! olvastam le a telefonom órájáról.
- Az lehetetlen ! mondtam.
- Nem az enyém is annyit mutat...! mondta Alice
- De hát akkor hol van nagyi? kérdeztem.
- Biztos elfoglalt és nem figyeli az órát. bizonygatta Alice.
- Nos ez esetben,nézzünk utána,milyen dolga akadt! mondtam és elindultunk a ház felé.
Mikor odaértünk,beszélgetést hallottunk,de nem láttunk senkit,még nagyit sem. 

- Jaj,de jó,hogy végre ideértél ! Mindjárt hívom is őket,mert ők nem tudják ám,hogy te itt vagy ! mondta boldogan nagyi.

- Alice...szerintem fussunk vissza,mert nagyi mindjárt ideér! hadartam el és gyorsan visszaszaladtunk az istállóhoz,a kutyákhoz. Úgy tettünk ,mintha el se mentünk volna innen. 
- Gyertek lányok van egy meglepetésem a számotokra! mondta mosolyogva nagyi. Kíváncsian vártam mi vagy inkább ki a meglepetés...

Mikor a házba értünk szinte sírva rohantam oda a "meglepetéshez" 

- Liam, Liam !! kiabáltam és a nyakába ugrottam. 

- Szia Rosie ! De régen láttalak,már! mondta.

- Hát én is legalább 3 éve ! mondtam még a nyakát szorítva. Szorított ő is. 

- Hiányoztál kis unokahugi ! mondta.

Elengedtük egymást és ő Alice felé fordult. 

- Szia Alice mi már biztos találkoztunk,de az már régen volt...

- Szia...nem is kell bemutatkoznod tudom ki vagy ! ámuldozott Alice.