38. Rész: Tragédia

,,A halál sohasem fáj. Csak a halál előtti percek, pillanatok fájdalmasak.

A fájdalom és halál az élet része. Visszautasítani őket maga az élet visszautasítása."

Mikor kinyitottam a szemem,hatalmas fényességet láttam,végig ezek az idézetek jártak a fejemben. Vajon ilyen lehet meghalni ? Nem is haláltól félünk,hanem attól,hogy fognak-e emlékezni ránk ? Feltűnik-e valakinek a hiányunk ? 
Mikor tisztulni látszott minden,pár ember állt felettem,mozgott a szájuk,beszéltek hozzám,de én semmit sem hallottam. 
- Rosalie ?! Rosalie hall minket ?!-kérdezgette egy férfi. Csak néztem rá,válaszolni akartam,de egy hang sem jött ki a torkomon. Láttam,amint piszkálják a végtagjaimat,majd hirtelen az egyik a szájához kap és kirohan. A tekintetemet körbe járattam a szobában. A fal sápadt fehér volt,az ágy mellett egy hatalmas ablak,amin színes függönyök kapaszkodtak. Egyre többen jártak s keltek a szobában,senki nem mondott semmit. Néha-néha egy-egy szót,mint ahogy most is. Mellettem egy férfi feküdt,hozzá jött be két barátja,akik szintén itt fekszenek. 

- Eszméleténél van ?-kérdezte egy fehér ruhás. Fölém állt és nézett. Nézett,mint akit kivégezni visznek.
- Igen,de nem beszél és nem reagál semmire.-válaszolta egy vékony hangú nő. Ezzel elvoltam intézve. Többet az a férfi nem is szólt hozzám,idegesen kiment. Lehunytam a szemeim és elmerültem a gondolataimban. De nem ment..nem tudtam másra gondolni,csak az az egy szó járt a fejemben,mindig megjelent előttem,milyen lehet..vajon fáj ? Meddig érzed ? Miért nem lehet örökké élni ? Miért létezik az a szó, "halál". Ekkor elfogott a rémület,minden erőmmel azon voltam,hogy feltudjak kelni. Sikertelenül..
- Még mindig semmi ?-lépett be egy fiatal férfi,nem sokkal lehet idősebb,mint az unokabátyám,Liam. Jut is eszembe ma van a születésnapja és én meg itt vagyok.. Vajon tud róla ? Tudja,hogy még élek ? Vagy azt hiszi,hogy én... meghaltam ? A gondolattól is a hideg futkosott a hátamon. 
- Semmi. Nem csinál semmit,csak mereven néz.-hangzott a válasz,egy nőtől,aki az ágy mellett ült és néha firkált valami a kis füzetébe. 
- Adjunk neki valamit ?-kérdezte a férfi.
- Felesleges..-válaszolta flegmán a nő. Láttam az arcán,azt hogy nem reménykedik,pedig én mindent hallottam,mindent láttam. Gondolkoztam és lélegeztem. Csak éppen mozogni nem tudtam. 
- Soha ne mondja,hogy "felesleges" !-mordult rá a férfi.- Bíznia kell a betegeiben ! Lehet,hogy felkel,adjon neki pár napot.
- De hát már lassan egy hete itt fekszik !-méltatlankodott a nő.
- És látja ? Ma már a szemeit is kinyitotta!-mondta boldogan a férfi. Elmosolyodtam volna,de úgy éreztem,mintha le lenne betonozva az arcom. A nő megforgatta a szemeit és kiment,de előtte a férfi kezébe nyomta a táblát. 
- Tessék Dr.Grint önön a sor !-motyogta a nő és kiment. A férfi leült mellém. Az arca roppant ismerős volt. 
- Jas,emlékszel rám ?-kérdezte. "Jas.." a régi nevemen csak pár ember szólít otthonról. De amióta megtudták a jelenlegi barátaim is a nevemet,néha úgy szólítanak. 
- Jasmine ?-kérdezte újra és átült az ágyra. Nem tudtam megszólalni,nem tudtam kicsoda ő,pedig mindenre emlékeztem. Emlékeztem: a szüleimre,hogy mi történt velük,a nővéremre,az öcsémre akinél csak pár hónappal vagyok idősebb,Zaynre,az unokabátyámra,Jakere és a húgára Emilyre,Petunia nénire és a lányaira,Harryre,Louisra és Niallre... Mindenkire,kivéve az utolsó estére. Csak annyira emlékszem,hogy elfutottam Harry elől. 
A férfi sokáig itt volt,beszélt hozzám,irkált,aztán kiment. 
- Még jövök Jas.-mondta.
Az ajtóra szegeztem a tekintetemet,amely nyitva volt.  Elláttam a folyosóig,ahol igen nagy forgalom volt. Míg végül hirtelen hatalmas jajveszékeléssel,berontottak abba a szobába,ahol feküdtem.
- Rose !!-borult le az ágy elé Hannah sírva. Rápillantottam,néztem egy darabig,aztán megpillantottam Laurat,Alicet és Susant is. 
- Rose mi történt ?-kérdezte Laura aggódva,de nem tudtam válaszolni neki. Ekkor bejött egy orvos.
- Kérem ne zavarják. Most ébredt fel a kómából.-mondta. Laura és Hannah sírtak. Alicet látszólag megrendítette,de Susan arca ugyanolyan komor volt,mint eddig. 
- Gyertek menjünk !-húzta el Laurat és Hannaht Susan. 
- Hova mennél ? -háborgott a könnyeivel küszködve Alice. Susan lenézően nézett rá.
- Haza..?!-válaszolta.- Nem látod,hogy milyen szarul van ?
- Minek ?! A shownak annyi !-vágott közbe Laura. Susan tajtékzott a dühtől.
- Idefigyelj nem fogom miattad feladni az álmomat ! Mindent elrontottál !! Itt játszod a kurvát és mindent tönkre teszel !! Gyűlöllek,amióta megismertelek!!-kiabálta Susan aztán kirohant. Legszívesebben sírtam volna volna,de nem ment. Néztem,ahogy eltűnik. 
Nem sokára mindenki elment,egyedül maradtam. A saját gondolataimat is alig hallottam,majd hirtelen minden megint sötét lett. 

                                                                     ***

Arra ébredtem fel,hogy nagy zaj vagy. Kinyitottam a szemem,az ajtó be volt zárva,volt az ágyam mellett egy váza virágokkal és pár ajándék.  Már sötét volt és hideg,de nem tudtam jobban betakarózni. Infúzióra voltam kötve,a gép hangosan kattogott. Ám az ajtón túlról jövő zajok megzavartak,az ajtóra szegeztem a tekintetem.
- Kérem engedjen be !-hallatszott. 
- Sajnálom uram nem lehet.-válaszolta egy orvos.
-  Akkor bemegyek én !
Hirtelen kicsapódott az ajtó és berontott Harry. A gyomrom remegett,inkább becsuktam a szemem. De hallottam a lépteit,ahogyan felém közeledik. Féltem..
- Rose..? Hallasz engem ?-kérdezte. Halványan kinyitottam a szemem,Harry az ágy előtt térdelt. Észrevette,hogy nézem őt,felkelt és hosszasan nézett,aztán az arca ,megváltozott.
- Sajnálom,ez mind miattam van ! Ha nem hagyom,hogy elmenj ez nem történik meg ! Sajnálom !!-borult térdre. A szemem sarkából figyeltem. Harry felnézett rám,a szemei könnyesek voltak,majd újra lehajtotta a fejét.

- Sajnálom,miattam vagy itt !
Nem tudtam megszólalni,pedig most biztos  mondtam volna neki valamit. Csak nézni tudtam. Ilyennek még nem láttam. Képes lenne sírni egy ilyen durva ,arrogáns,bunkó,egoista ember,mint ő? Még mindig nagyon kedveltem,de féltem is tőle azok után,amiket tett. De nem volt igaza. Nem azért történt ez,mert hagyott elmenni,épp előle menekültem ! 
- Könyörgöm bocsáss meg ! Ha..ha történne veled valami,azt soha sem bocsátanám meg magamnak !-mondta elcsukló hangon,aztán rám nézett,megfogta a kezem és az ágyra hajtotta a fejét.  A kezünket néztem,majd hirtelen könnyek szöktek ki a kezemből,iszonyatosan fájt mindenem. Harry felkapta a fejét.
- Rose,te sírsz ?-kérdezte mosolyogva. Még mindig nem tudtam megszólalni,viszont egyre jobban fájt mindenem. Ráadásul az ágy mellett lévő gép is fura hangokat adott ki. Ekkor berontott pár orvos.  Magyaráztak valamit,de azt már nem hallottam,az utolsó hang Harry hangja volt,amint vitatkozik az orvossal. Az ő arca jelent meg ,mielőtt minden elsötétült.  

                                                                 ***

Mikor feleszméltem,egy csomó orvos állt felettem. Sajgott a fejem és homályosan láttam,aztán újra sötét lett. 
- Gyorsan összeomlik !!!!-kiabálta egy orvos. Még többen jöttek oda,magyaráztak,de nem hallottam semmit már semmit,néha kinyitottam halványan a szemeim,akkor láttam,hogy az orvosok ijedten rohangálnak felettem. Aztán,már azt,hogy mozog a plafon és futnak az orvosok. 
- Rose !! Kérem álljon meg !-kiáltotta egy ismerős hang. Megálltunk. Halványan kinyitottam a szemem. Louis volt az. 
- Istenem.. Hova viszik ?!-kérdezte aggódva,de az ő arcán nem láttam akkora fájdalmat,mint Harryén. Az orvosok nem válaszoltak neki. Hallgattak,aztán újra rohanni kezdtek. Nem sokára megálltunk,összeszurkáltak,egy maszkot tettek a fejemre,én pedig elaludtam. Mindig is arra vágytam,hogy egyszer majd a szerelmemmel az oldalamon halok meg. Vagy ha nem is ilyen mesébe illően,akkor úgy,hogy elmondtam az érzéseimet. Hogy tudom akit szeretek,viszonozza-e.  De nem így,nem egy pillanat alatt,nem egy kórházban és nem úgy,hogy mindenki utál,hogy nem mondtam el Zaynnek: sajnálom. Hogy nem mondtam Harrynek: megbocsátok. És Louis.. neki nem tudom mit mondhatnék..  Nem akarok így és most meghalni ! Nagyon érdekelt,milyen érzés,szinte felemésztett a kíváncsiság. Becsuktam a szemeim és vártam.