- Álljon meg ! ÁLLJON MEG!! kiabáltunk ahogy csak tudtunk,de semmi. Mintha süket lenne az autós.
- Úristen...úristen.../ mondta sápadtan Robert. Az autó egyre közeledett,míg végül...Robert félre rántotta a kormányt. Az utolsó dolog amire emlékszem, egy nagy csattanás és a sötétség...
Mikor megjöttek a mentősök és a tűzoltók:
Mikor felébredtem,a törött ablakokon beszűrődő fényen keresztül láttam a pár órával ezelőtti történtek következményeit.
Rettentően megijedtem,mikor megpillantottam az előttem ülő Robertet. Csupa vér volt. Remélem csak képzelődöm,hogy úgy láttam,mintha már nem lélegezne.
Aztán a kezeimre néztem. Véresek voltak és tele voltak üvegszilánkokkal. Az egyik kezemmel még anyu kezét fogtam,amely kezdett hideg lenni.
Úgy tűnt csak én vagyok ébren. Ránéztem a testvéreimre. Peter feje a megrepedt ablak üvegének volt támasztva. Nagyon véres volt. A fülhallgatója és a telefonja is a földön volt. Alice feje az első ülés támlájának volt támasztva. Ő is vérzett,de nem annyira,mint Peter.
Hirtelen valami fura érzés fogott el. A szemeim elnehezültek.
"-Talán ilyen érzés lehet meghalni ?" kérdeztem magamtól és a szemeim lecsukódtak. Kb. 20,30 perc múlva szirénázást hallottam. Ekkor megörültem.
- Hahó hallanak minket ? hallatszott kintről. Sajnos ahhoz,hogy válaszolni tudjam nem volt elég erőm.
Hirtelen valami hegyes izével vágtak ki minket a roncsokból,aztán kiemeltek és hordágyakra fektettek.
- Úgy tűnik a két lány egész jó állapotban van... /hallatszott. Kicsit megkönnyebbültem,hogy Alice jól van...de lehet,hogy talán anyára céloztak? A mentő autóban folyamatosan beszéltek hozzám. Valami reagálásokat kerestek,meg infúziót is kaptam,ami egy kicsit fájt.
Mikor megállt az autó,óvatosan kiemeltek minket és bevittek a kórházba. Ott betoltak egy kórterembe és még páran beszéltek hozzám,aztán eltűntek. Én pedig elpilledtem...
Jó sokáig pihenhettem,mert mikor elpilledtem akkor kezdett csak sötétedni,most pedig már délután van.
Óvatosan megpróbáltam kinyitni a szemeim. Nehezen,de sikerült. Mikor kinyitottam,nagyit és egy sötét hajú srácot láttam magam előtt. Nagyi a kezem fogta és rá volt borulva az ágyra. A srác pedig éppen indult volna már kifelé,mikor meghallotta,hogy ébredezem. Megfordult. Ekkor láttam,hogy Zayn az. Közelebb jött.
- Rose ? Rose! mondta boldogan,aztán leült az ágy melletti kisszékre.
- Jól vagy ? kérdezte.
- Hát...mondhatjuk úgy is. próbáltam kicsit mosolyogni,de egy üvegszilánk elvágta a szám sarkát és ezért elég nehéz volt.
- Úristen,te tele vagy sebekkel! Nem fájnak ? Megijedtél ? kérdezgetett aggódva.
- Igen tele vagyok sebekkel. De fájnak. Nagyon megijedtem. Más kérdés ? viccelődtem.
- Te még ilyenkor is tudsz nevetni ? kérdezte meglepődve.
- Igen,mert nem szeretem sajnáltatni magam.
- De ez sajnáltatás. mondta.
- De akkor is,most minek nyafogjak,hogy jaj itt fáj,jaj ott fáj attól úgy se lesz jobb...
- Hát nem és ebben igazad van...! dörzsölgette az állát.Úgy tűnt gondolkozik valamin.
Hirtelen megszólalt egy telefon. Nyilván Zaynné,mert nekem nem ilyen a csengőhangom...
- Szia. köszönt.
- ........
- Pont most ?
- ........
- Értem akkor megyek is. 5 perc és ott vagyok. mondta és letette a telefont.
- Mi a baj ? Ki volt az ? kérdeztem.
- Á semmi csak akadt egy kis dolgom,tehát el kell most mennem,de ígérem,ha végeztem még benézek! ígérte meg és kirohant a kórteremből.
Egy darabig csak az ajtót néztem és nagyit,aki még mindig itt feküdt ágyra hajtott fejjel. Gondolkoztam. Minden félén,hogy vajon mi lehet a többiekkel,hogy egyáltalán élnek-e még ? Ettől kicsit megrémültem,hogy mi van nem élnek. Tudom ez hülyeség ilyenkor az ember mindig csak a legrosszabbra tud gondolni.
- Maga Jakson kisasszony ? kérdezte egy kedves arcú nővér.
- Igen. válaszoltam.
- Ez a hölgy itt a hozzátartozója? kérdezte nagyira mutatva.
- Igen. Tudja mit engem nyugodtan tegezzen én nem olyan idős és sokkal elviselhetőbb lenne itt feküdni,ha tudnék beszélgetni valakivel...! mondtam egy halvány mosollyal.
- Rendben,de akkor te is tegezz! mondta mosolyogva a nővér.
- Én Rose vagyok. mutatkoztam be.
- Én pedig Erica. mondta ő is.
- Mi történt tegnap ? kérdeztem.
- Hát..pontosan én sem tudom...! kezdte el és elmesélt mindent a balesetről. Én pedig a végén már sírtam,ezért abbahagyta...
- Rose...Rose minden rendben ? kérdezte Erica.
- Persze. mondtam a könnyeimet törölgetve.
- Na jól van...akkor beszélgessünk inkább másról! javasolta,én bólogattam. Miközben új témát váltottunk a nagyi felkelt.Az arca könnyes volt és piros. Erica jobbnak vélte,ha most inkább kimegy.
- Drága kincsem jól vagy ? kérdezte aggódva.
- Persze nagyi,minden rendben.Már orvosok is voltak és azt mondták,ha ilyen szépen javul az állapotom akkor hamar haza engednek.
- Hát az nagyszerű! örvendezett a nagyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése